|
Okmányirodák
Okmányiroda-kereső
Az okmányirodákban intézhető ügyek többsége esetében a polgárok az ország bármely okmányirodáját felkereshetik (ld. az egyes ügyek részletes leírásánál - Úti
okmányok, Személyazonosító
igazolvány, Vezetői
engedély, Gépjárműokmányok, Parkolási igazolvány). Bizonyos ügytípusok esetében azonban csak a lakóhely (tartózkodási hely), illetve székhely szerint illetékes okmányiroda járhat el (ld. Lakcímigazolvány, Egyéni vállalkozói
tevékenység).Utóbbiak esetében az okmányirodák kijelöléséről és illetékességi területéről szóló 256/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet határozza meg, hogy az adott ügyben melyik okmányirodát kell felkeresni. Az okmányirodát a rendelet által kijelölt, un. körzetközponti feladatokat ellátó települési (fővárosi kerületi) önkormányzat jegyzője a polgármesteri hivatal részeként működteti.
Amennyiben Ön konkrét okmányirodáról szeretne információkat olvasni a kereső mezőbe írja be a település nevét vagy a megyét kiválasztva, a kattintson a település nevére.
A megjelenő táblázatban megtalálhatja az okmányiroda elérhetőségeit, ügyfélfogadási rendjét, azt, hogy az Internetes Közigazgatási Szolgáltatások Rendszerében (XR) működő okmányiroda, mely elektronikus ügyintézés kezdeményezésére nyújt lehetőséget. Információkat olvashat az okmányirodában kezdeményezett eljárások illetékének megfizetési lehetőségeiről, továbbá arról, hogy a teljesítést követően, hogyan fogadja Önt az ügyintéző.
Amennyiben Önnek észrevétele van, kérjük írja meg e-mail címünkre:
Kérjük, a települések nevét pontosan (hosszú ékezet) írja be pl.: "Kővágószőlős". Amennyiben nem biztos a helyes írásmódban szövegrészre is rákereshet pl.: "Kővág" ebben az esetben az összes ezen betűsorral kezdődő települést kidobja a kereső, ahonnan Ön kiválaszthatja a keresett okmányirodát. Budapest kerületeinek helyes írásmódja: "I. kerület" vagy "1. kerület" illetve "Budavár".
Bács-Kiskun megye
Baranya megye Békés megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Budapest
Csongrád megye Fejér megye Győr-Moson-Sopron megye Hajdú-Bihar megye Heves megye Jász-Nagykun-Szolnok megye Komárom-Esztergom megye Nógrád megye Pest megye Somogy megye Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Tolna megye Vas megye Veszprém megye Zala megye
Elektronikus ügyintézés >>
|
|
 | Ügyfélszolgálatok |
|
E-közszolgáltatások Ügyfélközpontja
+36 (1) 273-4800
|
Erkölcsi bizonyítvány kiadás
189 (a magyar nyelvű menü, 3-as gomb)
Külföldről: +36 (1) 452-3622
|
Közúti közlekedési nyilvántartás
+36 (1) 219-4611
|
Központi Okmányiroda
189 (magyar nyelvű menü, 2-es gomb)
Külföldről: +36 (1) 452-3622
|
Személyiadat- és lakcímnyilvántartás
189 (magyar nyelvű menü, 2-es gomb)
Külföldről: +36 (1) 452-3622
|


Tisztelt KSZNY Felhasználó!
Ezúton tájékoztatjuk, hogy a 2010. január 1-jén elindított KSZNY rendszerben a felhasználók szakmai kommunikációját támogató Fórum rendszer megújítását követően 2010. június 11-én sikeresen megtörtént a megújult Karbantartó és Lekérdező felület éles üzembe állítása is. Ezáltal a KSZNY rendszer felhasználói munkavégzést támogató új funkcióinak bevezetése befejeződött.
Szeretnénk továbbá felhívni a figyelmét arra, hogy a rendszer újonnan bevezetett funkcióinak leírását is tartalmazó aktualizált felhasználói kézikönyv és módszertani útmutató a korábbi gyakorlatnak megfelelően a Fórum felületén elérhető.
Üdvözlettel,
KEK KH
|
|
|