Egyéni vállalkozó lehet:
*Az EGT államok körébe tartozik az Európai Unió valamennyi tagállama, továbbá az Izland, Lichtenstein, Norvégia, Svájc.
Nem lehet egyéni vállalkozó:
A törvény rendelkezéseit nem kell alkalmazni:
Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentése személyesen az ország bármely okmányirodájában vagy elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül kezdeményezhető.
A bejelentést személyesen kezdeményező és ügyfélkapuval még nem rendelkező ügyfél számára az okmányirodában ingyenesen ügyfélkaput hoznak létre.
Az eljárás a bejelentéssel indul. (A vállalkozói igazolvány kiadásához kérelem szükséges, de a vállalkozói igazolvány kiváltása már nem előfeltétele a tevékenység gyakorlásának!)
Amennyiben valaki elektronikus úton kívánja bejelenteni egyéni vállalkozói tevékenységét, úgy a bejelentését az ügyfélkapun keresztül az e célra rendszeresített "Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentése" elektronikus űrlapon kell megtenni.
A bejelentést követő nyilvántartásba vételről a bejelentő igazolást kap.
A sikeresen elküldött bejelentés (a bejelentés fogadásáról az ügyfélkapus tárhelyre érkezett visszaigazolás) nem jelenti azt, hogy a bejelentett adatokat az egyéni vállalkozói nyilvántartásba bejegyezték.
A bejelentés akkor tekinthető eredményesnek, vagyis az egyéni vállalkozói tevékenység akkor kezdhető meg, ha az ügyfélkapus tárhelyre a nyilvántartásba vételről szóló igazolás is megérkezett.
Kérjük, hogy lehetőség szerint folyamatosan ellenőrizze ügyfélkapus tárhelyét az esetlegesen oda továbbított hibaüzenetben felsorolt hiányosságok mielőbbi orvoslása érdekében!
A bejelentett adatok ellenőrizhetőek az Egyéni Vállalkozók Nyilvános Nyilvántartásában.
Igen, az egyéni vállalkozók nyilvántartását hivatalunk vezeti. Hivatalunk a nyilvántartásban szereplő adatokat - a gazdasági forgalom biztonsága, a vállalkozói tevékenység gyakorlásával összefüggő jog vagy tény igazolása céljából - az egyéni vállalkozói tevékenységre való jogosultság megszűnésétől számított tíz évig kezeli.
Az interneten, az Egyéni Vállalkozók Nyilvános Nyilvántartásában naprakészen bárki számára díjmentesen megtekinthető, és folyamatosan hozzáférhetők az egyéni vállalkozók jogszabályban meghatározott adatai.
Az Egyéni Vállalkozók Nyilvános Nyilvántartásában nem szereplő valamennyi adatot adatszolgáltatás formájában megismerheti:
Az Egyéni Vállalkozók Nyilvános Nyilvántartásában nem szereplő adatai közül az egyéni vállalkozó anyja nevét, születési helyét és idejét, valamint lakcímét megismerheti
Igen, az erről szóló hatósági bizonyítványt hivatalunk adja ki.
A "Hatósági bizonyítvány iránti kérelmet" a számítógépre való letöltés és a pontos kitöltés után a "Kitöltési útmutató hatósági bizonyítvány iránti kérelemhez" dokumentumban feltüntetett címre kell megküldeni. Személyes ügyintézésre nincs mód.
A hatósági bizonyítvány kiállítása 3000 forint illeték alá esik, melyet illetékbélyeggel kell leróni, a kérelem erre vonatkozó rovatában.
Lehetőség van költségmentességi kérelem benyújtására, melyet hivatalunk elnökéhez kell címezni, és az Okmányfelügyeleti és Ellenőrzési Főosztály 1097 Budapest, Vaskapu u. 30/b. alatti címére kell megküldeni.
Tárgyuknál fogva illetékmentesek a foglalkoztatáspolitika körébe tartozó juttatások (munkanélküli segély, járadék, átképzési támogatás stb.) igénybevételével, a nyugdíjazással kapcsolatos eljárások és az eljáráshoz szükséges iratok.
Amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik, a hatósági bizonyítványt a kérelem előterjesztésétől számított tíz napon belül kell kiadni. Az elkészült hatósági bizonyítványt postai úton továbbítjuk a kérelmező által megadott címre. (A postázási cím megadása csak abban az esetben szükséges, amennyiben a kérelmező nem a kérelem nyomtatványon megjelölt székhelyének címére kéri a hatósági bizonyítvány(ok) kézbesítését.)
Az igazolvány az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének és folytatásának nem feltétele! Igazolvány kiállítására csak abban az esetben kerül sor, ha az egyéni vállalkozó azt kéri, kiváltása nem kötelező.
Az igazolvány az egyéni vállalkozói tevékenység bejelentésekor vagy a tevékenység folytatása során bármikor (ideértve az adatok megváltozása miatt kért igazolvány kiállítását is) kérhető.
A vállalkozói igazolvány kiállítása kizárólag személyesen - személyazonosításra alkalmas érvényes okmány (állandó személyazonosító igazolvány, útlevél, kártya formátumú vezetői engedély) bemutatásával - az ország bármely okmányirodájában kérelmezhető.
Egyéni vállalkozói igazolvány kiállításának illetéke 10 000 forint. Az igazolvány elvesztése, eltulajdonítása vagy megsemmisülése esetén a pótlás illetéke 5 000 forint. Amennyiben az egyéni vállalkozó igazolványában feltüntetett adatai megváltoznak, 3 000 forint illeték fejében kérheti az okmány cseréjét. Az illetéket az eljárás megindítását megelőzően készpénz-átutalási megbízással (sárga csekkel postai úton), vagy az eljárás megindításával egyidejűleg bankkártyával vagy házipénztárban készpénzzel kell megfizetni, amennyiben az okmányirodán erre lehetőség van.
Akinek az igazolványát ellopták, megsemmisült vagy elvesztette, köteles azt bejelenteni legkésőbb a tudomásra jutástól számított öt napon belül az ország bármely okmányirodájában.
Amennyiben a vállalkozó az elveszettnek vélt igazolványát megtalálta, és bejelentése alapján új vállalkozói igazolvány került kiállításra, a régi és utóbb megtalált vállalkozói igazolványát köteles leadni vagy postán megküldeni bármely okmányirodának.
Az egyéni vállalkozó a nyilvántartásba olyan tevékenységet jelenthet be, melynek gyakorlására vonatkozó jogszabályi előírásokat teljesítette. Amennyiben nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, köteles azt bejelenteni, mely alapján hivatalunk törli a tevékenységét.
Amennyiben valamely gazdasági tevékenység gyakorlását jogszabály - ide nem értve az önkormányzati rendeletet - hatósági engedélyhez köti, az egyéni vállalkozó e tevékenységét csak az engedély birtokában kezdheti meg, illetve végezheti.
A bejelentés illetve engedélyköteles tevékenységekről tájékozódhat az Önálló vállalkozók tevékenységi jegyzékében (ÖVTJ).
Képesítéshez kötött tevékenységet az egyéni vállalkozó csak akkor folytathat, ha a jogszabályokban meghatározott képesítési követelményeknek megfelel. Jogszabály - ide nem értve az önkormányzati rendeletet - eltérő rendelkezése hiányában képesítéshez kötött tevékenységet az egyéni vállalkozó akkor is folytathat, ha a képesítési követelményeknek maga nem felel meg, de az adott tevékenység folytatásában személyesen közreműködő, általa határozatlan időre foglalkoztatott személyek között van olyan, aki az előírt képesítéssel rendelkezik.
A tevékenységi körök képesítési követelményeiről a kormányablakokban, illetve az okmányirodákban részletes tájékoztatást kaphat.
Az egyéni vállalkozó az egyéni vállalkozói tevékenységéből eredő kötelezettségeiért teljes vagyonával felel.
Az egyéni vállalkozó több tevékenységet folytathat, tevékenységét több telephelyen, fióktelepen végezheti. Ha az egyéni vállalkozónak több telephelye (fióktelepe) van, a képesítési követelményekre vonatkozó előírásokat valamennyi telephelyen (fióktelepen) érvényesíteni kell.
Az egyéni vállalkozó gazdasági tevékenysége során "az egyéni vállalkozó" megjelölést (vagy annak e.v. rövidítését) és nyilvántartási számát aláírása mellett minden esetben köteles feltüntetni.
Az egyéni vállalkozó a nyilvántartásba olyan tevékenységet jelenthet be, melynek gyakorlására vonatkozó jogszabályi előírásokat teljesítette. Amennyiben nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, köteles azt bejelenteni, mely alapján hivatalunk törli a tevékenységét.
Az egyéni vállalkozó halála esetén az egyéni vállalkozó özvegye, özvegy hiányában vagy annak egyetértésével örököse az egyéni vállalkozói tevékenységet folytathatja, ha az egyéni vállalkozói tevékenység folytatását az ok bekövetkeztétől számított 90 napon belül bejelenti.
Az egyéni vállalkozó cselekvőképességének korlátozását vagy kizárását kimondó bírósági határozat esetén az egyéni vállalkozó nevében és javára törvényes képviselője az egyéni vállalkozói tevékenységet folytathatja, ha az egyéni vállalkozói tevékenység folytatását – az egyéni vállalkozó cselekvőképességének korlátozását vagy kizárását kimondó bírósági határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül - bejelenti.
Fontos tudnivaló, hogy a tevékenység folytatásának kezdete az egyéni vállalkozó halálát illetve a cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró bírósági határozat jogerőre emelkedését követő nap!
Az egyéni vállalkozó az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatainak megváltozását a változástól számított tizenöt napon belül köteles az e célra rendszeresített "Változás bejelentés" elektronikus űrlapon, bejelenteni az ügyfélkapun keresztül.
Igazolvánnyal rendelkező egyéni vállalkozó változás-bejelentésének - ha az igazolványban szereplő adatokat érint - feltétele, hogy az egyéni vállalkozó igazolványát az ország bármely okmányirodájában személyesen vagy postai úton leadja.
Az esetben, ha az egyéni vállalkozó az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdését követően kíván külön jogszabály alapján engedélyköteles vagy bejelentés-köteles tevékenységet folytatni, változás-bejelentési kötelezettségének az engedély iránti kérelem, illetve a bejelentés benyújtásával tesz eleget.
Ha az egyéni vállalkozó külön jogszabály alapján engedélyköteles vagy bejelentés-köteles tevékenységét megszünteti, a változás-bejelentési kötelezettségét az engedélyező vagy a bejelentést fogadó hatóságnál is teljesítheti. Ebben az esetben az engedélyező, illetve a bejelentést fogadó hatóság az engedély megadásáról, illetve a bejelentés alapján történő nyilvántartásba vételről szóló határozatát közli a vállalkozó székhelye szerinti körzetközponti jegyzővel.
Az egyéni vállalkozónak lehetősége van arra, hogy a kizárólag az állami adóhatóság által nyilvántartott adatai változását, a hivatalunk útján is eljuttathassa az állami adóhatóság részére a 12T101E elektronikus űrlapon keresztül.(Kitöltési útmutató a 12T101E e-nyomtatványhoz) Figyelem, a kitöltött elektronikus űrlapot nem hivatalunk továbbítja az állami adóhatóság felé, hanem az ügyfélnek kell azt postán, személyesen, vagy ügyfélkapun keresztül elküldeni!
A sikeresen elküldött adatváltozási bejelentés (a bejelentés fogadásáról az ügyfélkapus tárhelyre érkezett visszaigazolás) nem jelenti azt, hogy a bejelentett adatokat az egyéni vállalkozói nyilvántartásba bejegyezték.
A bejelentés akkor tekinthető eredményesnek - tehát a megváltozott adatok nyilvántartásban való rögzítése megtörtént -, ha az ügyfélkapus tárhelyre a nyilvántartásba vételről szóló igazolás is megérkezett.
Kérjük, hogy lehetőség szerint folyamatosan ellenőrizze ügyfélkapus tárhelyét az esetlegesen oda továbbított hibaüzenetben felsorolt hiányosságok mielőbbi orvoslása érdekében!
A bejelentett adatok ellenőrizhetőek az Egyéni Vállalkozók Nyilvános Nyilvántartásában.
Az egyéni vállalkozó egyéni vállalkozói tevékenységét legalább egy hónapig és legfeljebb öt évig szüneteltetheti. Ha az egyéni vállalkozó tevékenységét szüneteltetni kívánja, köteles azt az e célra rendszeresített "Változás bejelentés" elektronikus űrlapon, nyilvántartási száma feltüntetésével az ügyfélkapun keresztül bejelenteni.
Igazolvánnyal rendelkező egyéni vállalkozó tevékenysége szüneteltetésének a feltétele az, hogy az egyéni vállalkozó igazolványát az ország bármely okmányirodájában személyesen vagy postai úton leadja.
A szünetelés bejelentését követően, annak tartama alatt az egyéni vállalkozó egyéni vállalkozói tevékenységet nem végezhet, egyéni vállalkozói tevékenységhez kötődő új jogosultságot nem szerezhet, új kötelezettséget nem vállalhat.
Az egyéni vállalkozó tevékenységének folytatása során a szünetelésig keletkezett és azt követően esedékessé váló fizetési kötelezettségeit a szünetelés ideje alatt is köteles teljesíteni.
A szüneteltetés megkezdésének bejelentése (a bejelentés fogadásáról az ügyfélkapus tárhelyre érkezett visszaigazolás) nem jelenti azt, hogy a bejelentett adatokat az egyéni vállalkozói nyilvántartásba bejegyezték.
A bejelentés akkor tekinthető eredményesnek, - tehát a szünetelés megkezdése időpontjának nyilvántartásban való rögzítése -, ha az ügyfélkapus tárhelyre a nyilvántartásba vételről szóló igazolás is megérkezett.
A szünetelés kezdő napja a bejelentést követő nap! (Példa: ha valaki április 1-től kívánja szüneteltetni a tevékenységét, akkor azt az előző napon kell bejelentenie, azaz március 31-én.)
A szünetelés után a vállalkozói tevékenység, a bejelentést követő nappal gyakorolható! (Példa: ha az egyéni vállalkozó április 1-től folytatni kívánja a tevékenységét, akkor azt március 31-én kell bejelentenie!)
A szünetelés bejelentését követő 1 hónapon belüli folytatás bejelentése esetén a változás automatikusan az 1 hónap leteltét követő nappal kerül rögzítésre, mert a tevékenység szüneteltetésére legalább 1 hónapos időszakra van lehetőség!
A bejelentett adatok ellenőrizhetőek az Egyéni Vállalkozók Nyilvános Nyilvántartásában.
Az egyéni vállalkozói tevékenység legalább egy hónapig és legfeljebb öt évig szüneteltethető.
Az egyéni vállalkozó szüneteltetett vállalkozói tevékenységét bármikor folytathatja a tevékenység folytatására vonatkozó bejelentésével, melyet megtehet a "Változás bejelentés" elektronikus űrlap ügyfélkapun keresztüli megküldésével. A bejelentésben nyilatkozni kell arról, hogy az egyéni vállalkozói tevékenység folytatására előírt feltételeknek továbbra is megfelel.
A szünetelés után a vállalkozói tevékenység, a bejelentést követő nappal gyakorolható! (Példa: ha az egyéni vállalkozó április 1-től folytatni kívánja a tevékenységét, akkor azt március 31-én kell bejelentenie!)
A szünetelés bejelentését követő 1 hónapon belüli folytatás bejelentése esetén a változás automatikusan az 1 hónap leteltét követő nappal kerül rögzítésre, mert a tevékenység szüneteltetésére legalább 1 hónapos időszakra van lehetőség!
Amennyiben a szünetelés kezdő napját követő öt éven belül nem intézkedik az egyéni vállalkozói tevékenység folytatása vagy megszüntetése iránt, úgy a tevékenység folytatásának megtiltását követően törlésre kerül az egyéni vállalkozók nyilvántartásából.
Egyéni vállalkozói tevékenység szüneteltetésére legfeljebb 5 évig van lehetőség!
A szüneteltetett egyéni vállalkozói tevékenység folytatására vonatkozó sikeresen elküldött bejelentés (a bejelentés fogadásáról az ügyfélkapus tárhelyre érkezett visszaigazolás) nem jelenti azt, hogy a bejelentett adatokat az egyéni vállalkozói nyilvántartásba bejegyezték.
A bejelentés akkor tekinthető eredményesnek, - azaz a szüneteltetett egyéni vállalkozói tevékenység folytatása időpontjának nyilvántartásban való rögzítése -, ha az ügyfélkapus tárhelyre a nyilvántartásba vételről szóló igazolás is megérkezett.
A bejelentett adatok ellenőrizhetőek az Egyéni Vállalkozók Nyilvános Nyilvántartásában.
Az egyéni vállalkozói tevékenységre való jogosultság a törvény erejénél fogva megszűnik
Kérjük, hogy lehetőség szerint folyamatosan ellenőrizze ügyfélkapus tárhelyét az esetlegesen oda továbbított hibaüzenetben felsorolt hiányosságok mielőbbi orvoslása érdekében!
Az egyéni vállalkozói tevékenység megszüntetésére vonatkozó sikeresen elküldött bejelentés (a bejelentés fogadásáról az ügyfélkapus tárhelyre érkezett visszaigazolás) nem jelenti azt, hogy a bejelentett adatokat az egyéni vállalkozói nyilvántartásba bejegyezték.
A bejelentés akkor tekinthető eredményesnek, - azaz az egyéni vállalkozói tevékenység megszüntetése időpontjának nyilvántartásban való rögzítése -, ha az ügyfélkapus tárhelyre a nyilvántartásba vételről szóló igazolás is megérkezett.
A bejelentett adatok ellenőrizhetőek az Egyéni Vállalkozók Nyilvános Nyilvántartásában.
Megtiltásra kerül az egyéni vállalkozói tevékenység, ha
Hivatalunk azt az egyéni vállalkozót, amelynek az egyéni vállalkozói tevékenységre való jogosultsága megszűnt, az illetékes hatóság értesítése alapján a jogosultság megszűnésének napjával hivatalból törli a nyilvántartásból.
Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentése, a változás-bejelentés, az egyéni vállalkozói tevékenység szünetelésének és megszűnésének bejelentése díj- és illetékmentes.
Illetékfizetési kötelezettsége csak azon ügyfeleknek van, akik egyéni vállalkozói igazolvány kiállítását kérik.
Az egyéni vállalkozói igazolvány kiállításának illetéke 10 000 forint.
Az igazolvány elvesztése, eltulajdonítása vagy megsemmisülése esetén a pótlás illetéke 5 000 forint.
Ha az igazolványban feltüntetett adatok megváltoznak, 3 000 forint illeték fejében kérheti az okmány cseréjét.
